Egy híján 100: lealázta ellenfelét a Kosársuli a rangadón!

 
Szerző: Nagy Benjámin, 2018. november 09.
 
 
Egy híján 100: lealázta ellenfelét a Kosársuli a rangadón!

Óriási verést kapott az Újpest csütörtökön a Hódtói Sportcsarnokban.

Előzetesen rangadónak gondoltuk, ám végül kiváló játékkal szenzációs, fölényes győzelem lett belőle. Nagyjából így lehetne egy mondatban összefoglalni a Vásárhelyi Kosársuli Újpest-MT elleni mérkőzését csütörtök este a Hódtói Sportcsarnokban – de még milyen találkozó volt!

Az NB I/B Zöld csoportjában az elmúlt napok, hetek történései alapján arra lehetett számítani, hogy a vendég lilák pontért, pontokért jönnek Vásárhelyre, hisz remek győzelmet arattak előzőleg a bajnokság topfavoritjának tartott Baja ellenében, ráadásul idegenben. A zsinórban két vereséget szenvedő Kosársulit pedig még az ág is húzta a meccset megelőző napokban, hisz elképesztő sérüléssorozat söpört végig a csapaton: kidőlt Varga Zalán, Rostás Imre, Perák Denis és Gajic Nemanja is. Mindezek ellenére egy koncentrált, összehangolt, felspannolt állapotban lévő csapat futott ki a pályára, és örvendeztette meg közönségét egy kiváló összecsapással.

Pedig az első két negyed alapján még nem feltétlen nézett ki úgy, hogy itt bármiféle fölényes hazai siker születhetne. Az első húsz percben ugyanis remekül tartotta magát a Kosársuli-hibákat kihasználó Újpest, főleg rutinos játékosuk, Surmann volt elemében. Ötpontos vendégvezetésnél, 22-27-nél azonban valami megfordult: Kelemen Balázs szórt be egy triplát, áttörve azt a gátat, amely szükséges volt a csapat minden egyes tagjának feltüzeléséhez. Molnár gyors pontjainak hála a szünetre már 38-32-es vásárhelyi vezetéssel vonultak az öltözőbe a felek – jól jegyezzük meg ezt az eredményt, hisz erre egy óriási löketet rakott rá a második félidőben a sárgamezes alakulat.

A most zajló szezonban már sokszor látott harmadik negyed ezúttal is nagyon ült, a klasszis hárompontos-formáját előhúzó csapatkapitány, Vas Péter és Molnár Bence hármasaival pedig pillanatok alatt húszpontosra nőtt a különbség. Az Újpest egyszerűen nem találta az ellenszert a vásárhelyi védő-és támadójátékra, nem jöttek dobásaik és hátul is sokat hibáztak, ellenben a Kosársulinak a közönség biztatása mellett minden beteljesedett. Amint pedig a 30. perc legutolsó mozzanataként Molnár félpályás, dudaszós bombája behullott, tudni lehetett: egyértelmű, ki hagyja el győztesen a játékteret.

Hiába próbált meg a végjátékban közelebb zárkózni a vendégcsapat, ez nemhogy nem jött össze nekik, hanem még inkább megnőtt a differencia: a remek passzok és lerohanások, a jól kihasznált ziccerek csak tovább növelték Tóth Tamás legénységének fórját. A végén joggal szólt a vastaps a megtizedelt gárda minden egyes tagjának: egyrészt a harmincötpontos győzelem (99-64), másrészt a mutatott játék tette szebbé a Hódtóiba látogatók csütörtök estéjét.

Soha rosszabbat!

Vásárhelyi Kosársuli – Újpest-MT 99-64 (18-16, 21-16, 29-17, 32-15)

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Radnóti Miklós, Vadász Csaba, Borgula György

Kosársuli: Kelemen 17/6, Kovács 7/3,  MOLNÁR 23/6, Bálint 12, VAS 27/12.
Csere: Béres 5, Börcsök  -, PAVLOVIC 8, Domján -, Czégel –.
Vezetőedző: Tóth Tamás

Újpest: Vida 16/12, Nagy 8/6, Surmann 12, Nyikos 4, Franczva 4.
Csere: Bocsárdi 9, Takács 3, Dokmanovic -, Pollák 3, Neorcic 4, Horváth 1.
Vezetőedző: Stevan Cupic

Tóth Tamás vezetőedző értékelése: „Tartottam az Újpesttől, mert a tabellán elfoglalt helyük és a mai védekezésük nagyon csalóka, a tavasz egyik legjobb csapata lesz. A sérültjeink miatt más szerkezetben és szűk rotációval játszottunk. Komolyan vettük a mérkőzést, jár a gratuláció a játékosaimnak. Sok sikert kívánok mindkét csapatnak a továbbiakra!”

Sajnos az U20-asoknak nem jött össze a diadal: rendkívül szoros csatában, kiélezett végjátékban maradt alul a csapat, 68-65-re nyert az Újpest.

Legközelebb november 18-án, vasárnap lép pályára a Kosársuli, méghozzá az Óbudai Kaszások otthonában.

 

Forrás és fotó: vasarhelyikosarsuli.hu/Varga Franciska


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top