Nem bolondozni megy a HFC a Bozsik Stadionba

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. március 31.
 
 
Nem bolondozni megy a HFC a Bozsik Stadionba

Április első napján a Budapest Honvéd-MFA II. ellen folytatja az NB III-as bajnoki szereplését a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák nem a móka kedvéért vagy hímes tojásért, hanem három pontért utaznak a fővárosba.

A Honvéd II. ellen, a fővárosban meccselhet a hétvégén a HFC. A csapat önbizalmának mindenképpen jót tett a SZEOL SC elleni győzelem az előző körben, ugyanakkor a 20 pontos Honvéd akadémistákat sem szabad félvállról venni. A meccsnek nagy kérdése, hogy vajon a nagycsapatból lesznek-e olyanok, akik lejátszanak a fakóba? Érdemes tudni, hogy a Honvéd NB I-es csapata, komoly rangadót vív előző nap a DVTK-val.

A házigazdák két meccsen vannak túl a tavaszi szezonban. A Vecsést verték 2-1-re március 25-én, előtte pedig a Pécstől kaptak ki hasonló arányban. A SZEOL SC és a Paks II. elleni csörtéjük pedig halasztva lett.

„A SZEOL elleni győzelemnek nagyon örült a csapat. Egy igazi rangadót tudtunk megnyerni. Igazi csapat munka volt, mindenki átérezte, hogy mennyire kell ez a győzelem a céljaink eléréséhez. A sors visszaadta, amit a Makó meccsen elvett tőlünk. A Honvéd ellen egy nehéz meccsre számítok, fiatal, lelkes akadémistákkal megtűzdelt csapattal fogunk játszani. Ezt ki kell használnunk, a rutin a mi oldalunkon van” – nyilatkozta Kökény Tamás, a csapat játékosa.

Szekér Dávid és Benke Bálint játékára továbbra sem számíthat Szűcs Róbert vezetőedző, igaz Benke talán a kispadon helyet kaphat.

Mezei Olivér combhúzódás miatt van a maródiak listáján, az előző meccsen győztes gólt szerző Rácz Dezső pedig sárga lapok miatt kényszerülhet kihagyni a találkozót.

A mérkőzés április 1-én, 16 órakor kezdődik a Bozsik Stadionban.

Forrás: hfc1912.hu


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top