Pontszerzéssel kezdett a HFC

 
Szerző: Szeri Csaba, 2018. augusztus 04.
 
 
Pontszerzéssel kezdett a HFC

Habár úgy tűnt a Hódmezővásárhelyi FC-nek áll a zászló a Rákosmente elleni szezonnyitó bajnokin, a kék-sárgáknak végül mégis egyetlen ponttal kellett beérniük. A mérkőzés képe alapján azonban bőven bizakodhatunk, odatették magukat a srácok.

Makón játszott, mégis pályaválasztóként tette ezt a Hódmezővásárhelyi FC a Rákosmente elleni NB III-as bajnoki meccsen. Ezt a részét talán nem is ragoznánk, már megtettük. A csapat emiatt sem számíthatott könnyű mérkőzésre - jó hír volt azonban, hogy a hét közepén még sérült játékosok közül többen is tudták vállalni a játékot. Krnács Richárd és Hrabovszki Zoltán is a kezdőben kapott helyet.

Már az első percektől fogva szervezett játékkal rukkoltak elő a „hazaiak”, a Rákosmente nem igazán találta a rést és ehhez azért a Vásárhelynek is időre volt szüksége. Bő fél óra játék után azonban egy kontrát követően meglett a vezetés. Vass András kapott jó passzt, igazított egyet a labdán, majd kilőtte a jobb alsót.

Nem sokkal később pedig Kovács Zsolt következhetett volna, sajnos a lábában maradt a gól - 5 méterről lőtte telibe Ordasi Gergőt, a fővárosiak hálóőrét. Gólt azonban már nem hozott az első felvonás.

A fordulás után mindkét oldalon akadtak próbálkozások, a Rákosmente ívelésekkel próbált operálni, de a védelem feltörésében komoly erényeket nem tudtak megcsillogtatni. A játékrész derekán azonban fordult a kocka. A tizenhatoson belülre pattant a labda és ketten is érte mentek, nem maradt el a mezrángatás sem, azonban kissé talán váratlanul felharsant Bálint Attila játékvezető sípja. Huszár Gergőt, a HFC csapatkapitányát szabálytalannak látta, büntetőt ítélt, Huszárt pedig az öltözőbe küldte - véleményesnek tűnt a szituáció, Vattai Balázs viszont büntetőt rúghatott és nem is hibázott.

Az emberhátrány nem meglepő módon a Rákosmentének kedvezett, a HFC azonban megőrizte higgadtságát és a szervezettség Huszár hiányában is kellően tudott működni, a hátralévő bő 20 percben is kitartott a gárda.

Ezzel 1-1-es döntetlen lett a meccs vége, pontszerzéssel kezdte tehát a szezont a Hódmezővásárhelyi FC.

 

NB III Közép csoport, 1. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Rákosmente KSK 1-1 (1-0)

HFC: Krnács, Huszár, Jankelic, Szabó Cs., Szabó M., Hrabovszki, Mezei, Vass, Gyüre, Katona, Kovács
Cserék: Varga, Tóth, Bartyik R., Darida, Bartyik N., Bódai, Rácz
Vezetőedző: Szűcs Róbert

RKSK: Ordasi, Simita, Balaskó, Lovász, Korozmán, Horváth, Villányi, Vattai, Petrezselyem, Pálfalvi, Kiss
Cserék: Tóth, Nyúl, Nagy, Pendl, Papp, Fellegi, Györe
Vezetőedző: Gálvölgyi István

Szűcs Róbert: „Nagyon szervezetten játszottunk és a srácok nagyon szépen megcsinálták azt, amit kértem. Jók voltak a belépések a támadásokra, ha kellett agresszívek voltunk, csúsztunk, másztunk. Azt gondolom nagyon jól nézett ki a játékunk, amit négy-öt hét alatt el lehetett végezni munkát, azt a kollégáimmal és a srácokkal elvégeztük. A büntető és a piros lap nekem egy kicsit erősnek tűnt, de a játékvezető lelke rajta. A játékosokat sajnálom, nagyon sokat dolgoztak a három pontért, mégis egy lett belőle, de erre a játékra hosszútávon lehet építeni. Alakuló csapatról van szó,  nem nagyon támaosztottunk elvárásokat, mégis remekül teljesítettek a srácaim. Vannak persze hiányosságaink és hibáink, de csapatszinten jól működött a dolog. Nagyon szép jövő előtt áll a csapat. Igaz kevés meccset lehet simán megnyerni, ez ilyen lehetett volna. Nem azért, mert a Rákosmente gyenge lett volna, hanem mert a srácaim nagyon felkészültek a meccsre és felszívták magukat, küzdöttek és meghaltak a pályán. Úgy érzem - és az ellenfél edzője is így fogalmazott - megérdemeltük volna a három pontot. Külön köszönet a szurkolóiknak, akik elkísértek minket a meccsre és biztatták a csapatot.”


Ami még érdekelhet...

Közérdekű adatok

Elérhetőségeink

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.
Tel: +36 (62) 249-121
E-mail: info@oldalvonal.hu
Web: www.oldalvonal.hu

Top