A hódmezővásárhelyi nevelésű Gajda Márkó az őszi szezonban, a másodosztályban szereplő Aqvital FC Csákvár játékosaként kóstolhatott bele először a felnőtt fociba. A 18 éves labdarúgó pozitív tapasztalatokat szerzett és saját bevallása szerint sokat fejlődött, most azonban keresztszalag-szakadás miatt kényszerpihenő vár rá.
„Január 13-án az egyik edzésen beleszálltak a combomba, a támaszkodó, bal lábamba és hátrahajlott a térdem. Elvileg 90%-ban elszakadt. A műtétem, ha minden igaz február végén lesz, mivel az ízületi tok is sérült és begyulladt, így csak 6 hét után lehet műteni. Ha most megtennék, akkor 30% esély van arra, hogy nem fogom tudni utána kinyújtani a lábam” – nyilatkozta Gajda Márkó.
Az utánpótlás-válogatott játékos számára a műtétet követően 3 hetes teljes pihenés következik, mindenféle terhelés nélkül, ez után jöhetnek majd a kezelések és a gyógytorna. A teljes felgyógyulás vélhetően 6-9 hónapot vesz majd igénybe.
Egy ilyen sérülés persze mindig rosszkor jön, azonban Márkó esetében ez talán hatványozottan igaz. A játékos a Budapest Honvéd élvonalban szereplő U19-es csapatától került Csákvárra, ahol már a felnőttek között bizonyíthat.
„Nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Jól érzem magam Csákváron, óriási élmény, hogy olyan játékosok a csapattársaim, mint Polonkai Attila, Sándor György és a többiek. Nagyon sokat tanulhatok tőlük. A Csákvár számomra nem csak egy csapat, hanem a második családom, örülök, hogy tagja lehetek ennek a brigádnak.”
Gajda az őszi szezon során 5 mérkőzést játszott a csapatban, három kupa meccsen és kettő NB II-es bajnokin kapott szerepet, a Paks elleni kupa találkozón is pályára léphetett.
„Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtem ezalatt a fél év alatt. Teljesen más a felnőtt futball, mint az utánpótlás. Itt nem fér bele a hiba. Összességében pozitívan értékelem ezt a szezont fejlődés szempontjából és remélem, amint felépülök, újult erővel tudok neki ugrani a játéknak. Bízom benne, hogy nem lesz akadály a rehabilitációm során és a nyári felkészülés során már 100%-os edzés munkát végezhetek. A helyzetünk a tabellán nem reális, ott a helyünk a középmezőnyben. A Csákvárnak az NB II-ben a helye. A sérülésem alatt is azon leszek, hogy ahogy tudom, segítsem a csapatot, a „családom”! Hajrá Csákvár!”
Az Aqvital FC Csákvár jelenleg a 19., utolsó előtti helyen tanyázik. A tavaszi folytatás február 25-én a Mosonmagyaróvár ellen esedékes a Fejér megyeiek számára.
Fotó: mlsz.hu